MIÉRT AZ ABLAKPROJECT?

„Mert mögöttünk egy építésziroda áll.” Ez a mondat az évek során a névjegyünkké vált. Magyarországon az első és talán az egyetlen olyan cég vagyunk, mely építésztervezéssel és nyílászáró értékesítéssel egyaránt foglalkozik. A mindennapokban e két tevékenység nemcsak egymás mellett, hanem egymást erősítve működik.
Igyekszünk Ügyfeleink elképzeléseit és igényeit feltérképezni, hogy segítségükkel megvalósítsuk álmait. Figyelünk a részletekre, de nem veszünk el bennük. Az Internorm első magyar szerződött partnereként biztos pontként állunk Ön mellett!

AZ ITT BEMUTATOTT REFERENCIAHÁZAK SAJÁT MEGVALÓSULT PROJEKTJEINK, AHOVA AZ ABLAKPROJECT CSAPATA SZÁLLÍTOTTA ÉS ÉPÍTETTE BE A NYÍLÁSZÁRÓKAT ÉS AZ ÁRNYÉKOLÓKAT.

Minden jog fenntartva.
Minden
  • Minden
  • Műanyag és műanyag/alu nyílászárók
  • Fa/hab/alu nyílászárók
  • Emelő-toló ajtók
  • Alumínium bejárati ajtók
  • Fa/alu bejárati ajtók
  • Raffstore (zsalúzia)
  • Redőny
  • Rovarhálók
Kiemelkedően jó hőszigeteléssel rendelkező profiljaink négy különböző designban érhetők el. Ár-érték arányban a legjobbnak bizonyulnak és magas fokú biztonságot nyújtanak. Mindezzel hozzájárulnak házának értéknövekedéséhez. Problémamentes kombináció, mely mind belül mind kívül gondozásmentes felületet biztosít Önnek.
A fa/kiváló hőszigetelő termohab/alu alapanyag kombinációnak köszönhetően már alapkivitelben is megvalósulnak az alacsony energiafelhasználású és passzívházak követelményei. A külső alumíniumborítás optimális védelmet jelent az időjárás viszontagságaival szemben.
Keskeny kerettel rendelkező toló, és tok nélküli oldalelemeinek köszönhetően fényben úszó helyiségeket garantál, mely által tágasabb tereket teremt Önnek. Esztétikai előnyei mellett kiváló hő- és hangszigetelési értékekkel rendelkezik. A tokba épített vezetősín integrált ütközőt rejt, ezáltal biztosítja a tökéletes megjelenést valamint a könnyű mozgatást akár 400 kg szárnysúlyig.
Az alumínium biztosítja az időjárásállóságot és az egyszerű ápolást, az alumínium ajtók intelligens rétegfelépítése pedig a kiváló hő- és hangszigetelést és a nagyfokú stabilitást. Habár az alumínium nem tartozik a nemesfémek közé, passziválásával védett, azzal, hogy a szokásos hőmérsékleteknél nem lép vízzel vagy levegővel reakcióba.
Tekintélyt parancsoló paramétereivel biztos pontja házának, mellyel magas fokú biztonságot nyújt Önnek és családjának egyaránt. A speciális kihabosított profilok teszik alkalmassá már alapkivitelben is passzívházba való beépítését. Erős műszaki tartalma kifinomult külsővel párosul, mely kiemelkedően jó hő- és hangszigetelési értékekkel rendelkezik.
Egyedi tulajdonságainak köszönhetően a napsugarakat nem engedi be az üvegfelületig, így meggátolja annak felmelegedését, ezzel hozzájárul a belső terek ideális hőmérsékleten tartásához. Egész évben vakításmentesen irányítja a természetes fényt, ezáltal növeli háza energia hatékonyságát és emeli a komfort érzetét.
Napjainkban építészetében már a tervezési fázisában alapvető szerepet játszik az árnyékolástechnika. Külső árnyékolóként nyáron passzív hűtésként szolgál, télen csökkenti a hőveszteséget, ezzel javítja a nyílászárók hőszigetelési értékét. Tökéletes belátás elleni védelmet biztosít Önnek. Homlokzatba rejtve vagy látszó dobozos kivitelben is ideális választás.
Rovarháló rendszereink négy különböző kivitelben nyújtanak tökéletes védelmet Önnek a „hívatlan vendégekkel” szemben. Egyedi, pollenszűrős hálónk kártevők mellett a pollenek bejutását is meggátolja. Nagyságrendekkel jobb a fény- és a légáteresztőképessége, mint egy hagyományos hálóé, így a szúnyogháló megléte mellett is hatékonyan tudja belső tereit friss levegőhöz juttatni.